Az utóbbi időben egyre jobban elmentem a minimalizmus irányába, de most eszembe jutott, milyen régen kezdtem neki a KonMari-módszernek, s ideje feleleveníteni. Elővettem a könyveket, olvasgatom, lapozgatom. Szembesülök azokkal a "hibákkal", amikbe újra és újra beleesem és amiért nem olyan látványos nálunk a változás, mint ahogy szeretném.
Néhány dolog, ami most eszembe jut.
Nem vagyok elég szigorú.
Amíg van hely elpakolni, amíg eszembe jut valaki, akinek talán "jól jönne", addig csak teszem ide-oda a cuccokat. Tehát itt vannak, foglalják a helyet.
Nem szabadulok meg tőlük azonnal.
Mert akkor már egyszerre elvinnék egy nagy zsákot a családsegítőbe, meg megvárom, amíg az antikvárium környékén van dolgom, stb., stb. Ezek is itt vannak, foglalják a helyet.
Nem csinálom meg egy szuszra.
Az élet kiszámíthatatlan, egy nagycsaládban még inkább. Minél több nap telik el "eredménytelenül", annál nehezebb újra kezdeni.
Vásárolgatok.
Bizony, mint mindenki, én is hazahozok újabb cuccokat, amiről a boltban azt gondoltam, hogy ezt muszáj, ez nagyon hasznos lenne nekem! Nem. Tudok nélküle is élni.
A "KonMari-gondolkodás" elsajátítása.
Most konkrétan a "betöltötte a szerepét"-dologra gondolok. Ezt mindig elfelejtem magamtól megkérdezni, pedig sokat segítene. Nálam a legfontosabb szempontok, hogy szép és hasznos legyen valami. Ezen kívül még vannak apróságok. A hasznosságba pedig eddig nem vettem be azt, hogy "megtanított arra, hogy többet ne vegyek ilyet". Ezt muszáj lesz megjegyeznem és többször alkalmaznom.
Tényleg nincs mindennek helye.
Kis lakásban élünk hatan, állandó a körforgás mindenben. Keresem, hogy mi hol lenne a legjobb helyen, de az ideális tényleg az lenne, ha kevesebb holmink lenne. Szóval azért nincs helye sok mindennek, mert tényleg nincs meg a hely - egyszerűen elfogyott. A költözés nem opció, itt jön képbe a minimalizmus. ;)
A könyveket még forgatom és újult erővel nézek körül a házban.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elmélkedések. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: elmélkedések. Összes bejegyzés megjelenítése
2018. június 5., kedd
2017. november 13., hétfő
Kereszténység, minimalizmus
Hívőként nehéz beállni egy "trendi" elgondolás mögé. Ebben az esetben mégis úgy tapasztalom, hogy a minimalizmus keretei inkább segítenek abban, hogy jobban tudjak Istenre fókuszálni.
Isten mindig is azt szerette volna, ha Ő van életünk középpontjában. Számtalan esetben kérte Jézus is, hogy hagyjunk hátra mindent és kövessük Őt.
És mi hiába mondjuk, hogy nekünk Ő a minden, mégis elborítja az életünket fizikailag és lelkileg is ennek a világnak a kitalációi.
A minimalizmus megkongatja a vészharangot, hogy gondoljuk újra, hogy mire is van igazán szükségünk. Hívő emberként tudjuk a választ: Istenre.
Isten mindig is azt szerette volna, ha Ő van életünk középpontjában. Számtalan esetben kérte Jézus is, hogy hagyjunk hátra mindent és kövessük Őt.
És mi hiába mondjuk, hogy nekünk Ő a minden, mégis elborítja az életünket fizikailag és lelkileg is ennek a világnak a kitalációi.
A minimalizmus megkongatja a vészharangot, hogy gondoljuk újra, hogy mire is van igazán szükségünk. Hívő emberként tudjuk a választ: Istenre.
2016. december 14., szerda
Az elmúlt két évem
Kicsit sokkoló belegondolni, hogy már két éve nekiugrottam ennek a programnak. Persze tudnék magyarázkodni, de minek?
Pedig úgy éreztem, nincs annyira rengeteg holmim. Mégis éreztem a túlzsúfoltságot, szinte megfojtott. Újra és újra azt éreztem, hogy legszívesebben mindent kidobnék. Most már nem is állok tőle távol, de más ész nélkül kidobni mindent, mint belső meggyőződésből. Hosszú volt idáig az út - lássuk csak!
Amikor nekikezdtem, még csak három apró gyerek volt itthon (most már négy, tehát közben volt ugye várandósság, szülés is). Mivel mindig volt itthon valaki, mindig volt valami esemény, nem tudtam a kategória szerinti holmikat összegyűjteni a házból egy helyre. Elméletileg először elvégeztem az alsó szintet, majd a felső szintet. A ruhákat, könyveket polconként, a játékokat is próbáltam, stb., stb. A padláson úgyszintén.
Aztán, ha jól emlékszem, megjelent néhány kisegér a padláson. Nem kívánom senkinek a felismerést, a rettegést, hogy nehogy lejöjjenek a lakótérbe, meg a várakozást, hogy sikerült-e végre elfogni, mikor lesz vége. Lopva mentem fel, újabb holmikat dobtam ki, amit nem is értettem, hogy eddig minek tartogattam. Azonkívül sok minden tönkrement (egérpisi), azok is mentek, nem is hiányoznak.
Közben hiába mondhattam azt, hogy végigcsináltam, nem éreztem a különbséget! Időről időre eszembe jutott egy-egy tárgy, amin aztán sokat gondolkodtam, de ez már tulajdonképpen magában rejtette azt, hogy nálam vége a pályafutásának, el kell engednem.
Már nem is tudom hogy, de eljutottam a minimalizmusig (elolvastam a magyarul fellelhető könyvet, majd beleolvastam külföldi - főleg amerikai - blogokba), és úgy éreztem, hogy igen, ez vagyok én is. Minimalista.
Itt tartunk ma. A padlásunk felújítása még mindig zajlik, ami remek alkalom nekem, hogy még több dologtól elköszönjek. Most már hálával gondolok rájuk, és nem tartom meg automatikusan a régi tárgyaimat. Eddig ezt tettem; meg se kérdőjeleztem, bele se gondoltam - mindig is az enyém volt, hát félretettem, visszatettem. Most olyan, mintha újraépíteném önmagam - de nem lerombolva a régit!
Kívánom, hogy Ti is eljussatok ehhez az élményhez!
Pedig úgy éreztem, nincs annyira rengeteg holmim. Mégis éreztem a túlzsúfoltságot, szinte megfojtott. Újra és újra azt éreztem, hogy legszívesebben mindent kidobnék. Most már nem is állok tőle távol, de más ész nélkül kidobni mindent, mint belső meggyőződésből. Hosszú volt idáig az út - lássuk csak!
Amikor nekikezdtem, még csak három apró gyerek volt itthon (most már négy, tehát közben volt ugye várandósság, szülés is). Mivel mindig volt itthon valaki, mindig volt valami esemény, nem tudtam a kategória szerinti holmikat összegyűjteni a házból egy helyre. Elméletileg először elvégeztem az alsó szintet, majd a felső szintet. A ruhákat, könyveket polconként, a játékokat is próbáltam, stb., stb. A padláson úgyszintén.
Aztán, ha jól emlékszem, megjelent néhány kisegér a padláson. Nem kívánom senkinek a felismerést, a rettegést, hogy nehogy lejöjjenek a lakótérbe, meg a várakozást, hogy sikerült-e végre elfogni, mikor lesz vége. Lopva mentem fel, újabb holmikat dobtam ki, amit nem is értettem, hogy eddig minek tartogattam. Azonkívül sok minden tönkrement (egérpisi), azok is mentek, nem is hiányoznak.
Közben hiába mondhattam azt, hogy végigcsináltam, nem éreztem a különbséget! Időről időre eszembe jutott egy-egy tárgy, amin aztán sokat gondolkodtam, de ez már tulajdonképpen magában rejtette azt, hogy nálam vége a pályafutásának, el kell engednem.
Már nem is tudom hogy, de eljutottam a minimalizmusig (elolvastam a magyarul fellelhető könyvet, majd beleolvastam külföldi - főleg amerikai - blogokba), és úgy éreztem, hogy igen, ez vagyok én is. Minimalista.
Itt tartunk ma. A padlásunk felújítása még mindig zajlik, ami remek alkalom nekem, hogy még több dologtól elköszönjek. Most már hálával gondolok rájuk, és nem tartom meg automatikusan a régi tárgyaimat. Eddig ezt tettem; meg se kérdőjeleztem, bele se gondoltam - mindig is az enyém volt, hát félretettem, visszatettem. Most olyan, mintha újraépíteném önmagam - de nem lerombolva a régit!
Kívánom, hogy Ti is eljussatok ehhez az élményhez!
2016. december 2., péntek
Eredményeim 1.
A második könyvet olvasva és egyébként is jól haladva a szelektálással, már észrevettem biztató jeleket. :) Ebből csak egyet szeretnék most kiemelni, mégpedig, hogy sokkal gyorsabban rendet tudok rakni, mint korábban. Úgy értem, hiába olyan a nappali, mint amin tornádó söpört végig, 15-20 perc alatt el tudok pakolni és barátságos hangulatot áraszt. Tovább figyelve, elemezve ezt a kis szeletét életünknek, feltűnt (persze eddig is az orrom előtt volt), hogy ami a legfontosabb következő lépés, az a ruhák redukálása. Nem csoda, ha 6 főnél sok ruha van, ami állandó körforgásban van a szennyestartó - ruhaszárító - hajtogatnivaló között, de azért van olyan érzésem, hogy lehet javítani a helyzeten. Most csak a legszükségesebb ruhákat veszem meg a gyerekeknek (kivéve, ha jövő évre jó lesz valami óriási akciónak köszönhetően ;) ), kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e néhány hét alatt eredményt elérni.
![]() |
2016. november 29., kedd
Minimalista karácsony
Most nem arról fogok írni, hogy ne ajándékozzunk szeretteinknek semmit, stb., stb. Én nagyon szeretek ajándékozni, szeretek azon gondolkodni, hogy minek örülne a másik. Az idén viszont szerettem volna visszafogottabban készülni. Számomra egyébként is Jézusról szól az ünnep, nem pedig annak az erőltetéséről, hogy "most ne veszekedjünk a szeretet ünnepén".
Tehát olyan ajándékokat kerestem, amik elérhetőek a környezetemben vagy könnyen beszerezhető internetről. Nem szervezek külön programot arra, hogy a nyakamba vegyem a várost, és nem böngészem az internetet órákig a "tökéletes" ajándékért.
Ennek köszönhető vagy sem, idén már november végén megvan az ajándékok zöme. Nem görcsöltem azon, hogy mi kellene még. Lazán és egyszerűen gondolkodtam az ajándékokon, de az ételeken és a dekoráción sem problémázok sokat.
Megkönnyebbülést és örömet érzek, és alig várom a karácsonyt! :)
Tehát olyan ajándékokat kerestem, amik elérhetőek a környezetemben vagy könnyen beszerezhető internetről. Nem szervezek külön programot arra, hogy a nyakamba vegyem a várost, és nem böngészem az internetet órákig a "tökéletes" ajándékért.
Ennek köszönhető vagy sem, idén már november végén megvan az ajándékok zöme. Nem görcsöltem azon, hogy mi kellene még. Lazán és egyszerűen gondolkodtam az ajándékokon, de az ételeken és a dekoráción sem problémázok sokat.
Megkönnyebbülést és örömet érzek, és alig várom a karácsonyt! :)
2016. november 8., kedd
Melyik a legnehezebb lépés?
Írhatnám ide, hogy az, hogy csak lopott perceim vannak erre az egész programra - de igazából ez nem kellene olyan nagy nehézséget jelentsen.
Számomra a legnehezebb ebben a folyamatban maga a felismerés és a döntés.
Az utóbbi időben, sokadik köreimet róva, azt vettem észre, hogy rengeteg dolgot automatikusan félretettem, megtartottam, annyira magától értetődőnek tűnt, hogy megvan. Most merül csak fel bennem, hogy valóban meg kell-e tartsam? Attól, hogy évek, évtizedek óta itt van (jellemzően a padláson), biztos, hogy kell nekem? Szeretem, fogom még használni? (Igyekszem a "jó lesz még valamire" gondolataimra figyelni..)
Így szép lassan összejött egy újabb zsák ruha, és egy nagy doboznyi nemszeretem holmi a családsegítő irodának..
Számomra a legnehezebb ebben a folyamatban maga a felismerés és a döntés.
Az utóbbi időben, sokadik köreimet róva, azt vettem észre, hogy rengeteg dolgot automatikusan félretettem, megtartottam, annyira magától értetődőnek tűnt, hogy megvan. Most merül csak fel bennem, hogy valóban meg kell-e tartsam? Attól, hogy évek, évtizedek óta itt van (jellemzően a padláson), biztos, hogy kell nekem? Szeretem, fogom még használni? (Igyekszem a "jó lesz még valamire" gondolataimra figyelni..)
Így szép lassan összejött egy újabb zsák ruha, és egy nagy doboznyi nemszeretem holmi a családsegítő irodának..
2016. november 4., péntek
Hová viszem a kiszelektált holmikat?
Ez a kérdés újra és újra felmerül a facebook-csoportban is. Nekem is sokszor fejtörést okoz, de már van néhány bevett helyem, amit megosztok Veletek is:
1. Ruhák
Felnőtt ruhák - A nagyon jó állapotú ruhákat megpróbálom elajándékozni családon, ismerősökön belül. Szerencsére ha én nem is, de mások tudják, hogy kinek lehetne adni. Ami pedig picit kopott, picit kinyúlt, picit viseltes, de még nyugodt szívvel hordható, az megy a helyi családsegítő irodába. Ami menthetetlen, abból rongy lesz.
Gyerek ruhák - Itt a fentieken kívül annyi plusz van, hogy egy-két darabot néha megpróbálok eladni a neten. Egyébként ugyanaz a menete, mint a felnőtt ruháknál.
2. Könyvek
Ha jól emlékszem, első körben tartottam egy nagy elajándékozási sorozatot a könyveimből. Tettem fel ide listákat, a facebook-csoportokból jelentkeztek érte emberek. Örülök, hogy jó helyre kerültek. Annyi hátránya volt csak, hogy nagyon macerás volt a sok találkozás, a sok utazás (várandós voltam éppen, de kisgyerekkel amúgy sem könnyű ide-oda menni).
Az újszerű könyveimet a kedvenc antikváriumomba viszem, a Központi Antikváriumba. Régen vásárló voltam, most leadó. :) Nagyon kedvesek, és mindig sikerrel jártam, habár tényleg semmi elvárásom nem volt az összeggel kapcsolatban.
A régi (de nem rongyos) könyveket pedig adományba. Régebben volt gyűjtés a kerületünkben Kárpátaljára, de azóta is van kisebb lehetőség a könyvek leadására.
Az újságokat szétosztom a családban.
3. Játékok
A játékok egy részét elvisszük a nagyszülőkhöz, hogy ott is legyen "újdonság", ráadásul a család többi unokája is örülhet nekik. Egy részük nemrég ment az oviba, egy részük pedig megy a családsegítőbe. Ezek mind olyan dolgok, amik már régóta a padláson hevernek, mert egyszerűen nem váltak be. A családsegítőbe olyan játékot viszek, amiket én nem szeretnék adni az én gyerekeimnek. (De természetesen nem kacatot!) Kaptuk, játszottak vele egy picit, de nekem nem fér bele az elképzelésembe. (Pl. huszadik plüss, kislabda, műanyag valami.)
El kell, hogy mondjam, hogy amikor az oviba szedtem össze egy adag játékot, akkor persze megmutattam a gyerekeknek, hogy ne ott szembesüljenek vele. Nagyon megörültek a játékoknak, egész délutánra megvolt a program, de utána büszkén szedték össze, hogy "ez most az oviba megy". Semmi gond és hiszti nem volt, hogy maradjon itthon.
4. Egyéb apróságok
Úgy mint: CD-k, gyertyatartók, konyhai cuccok, stb., stb.
Ezeket a legnehezebb továbbadni. Első körben végig gondolom, hogy a családban, baráti körben tudná-e valaki használni. Aztán azon gondolkodom, hogy egyáltalán megkérdezzem-e, mert egyrészt nem szeretném senkire rátukmálni, másrészt nem szeretném máshol növelni a kacatok számát. Ha ezen túl vagyok, és nem tudtam senkinek örömet szerezni a holminkkal (mert bizony sokszor van úgy, hogy pont jól jön!), akkor vagy a családsegítőbe viszem, vagy óvodai tombolajátéknak elteszem.
Mindezek után pedig nagyon bizakodok, hogy jó helyre kerülnek a tárgyaink, ahol szeretettel megbecsülik őket.
1. Ruhák
Felnőtt ruhák - A nagyon jó állapotú ruhákat megpróbálom elajándékozni családon, ismerősökön belül. Szerencsére ha én nem is, de mások tudják, hogy kinek lehetne adni. Ami pedig picit kopott, picit kinyúlt, picit viseltes, de még nyugodt szívvel hordható, az megy a helyi családsegítő irodába. Ami menthetetlen, abból rongy lesz.
Gyerek ruhák - Itt a fentieken kívül annyi plusz van, hogy egy-két darabot néha megpróbálok eladni a neten. Egyébként ugyanaz a menete, mint a felnőtt ruháknál.
2. Könyvek
Ha jól emlékszem, első körben tartottam egy nagy elajándékozási sorozatot a könyveimből. Tettem fel ide listákat, a facebook-csoportokból jelentkeztek érte emberek. Örülök, hogy jó helyre kerültek. Annyi hátránya volt csak, hogy nagyon macerás volt a sok találkozás, a sok utazás (várandós voltam éppen, de kisgyerekkel amúgy sem könnyű ide-oda menni).
Az újszerű könyveimet a kedvenc antikváriumomba viszem, a Központi Antikváriumba. Régen vásárló voltam, most leadó. :) Nagyon kedvesek, és mindig sikerrel jártam, habár tényleg semmi elvárásom nem volt az összeggel kapcsolatban.
A régi (de nem rongyos) könyveket pedig adományba. Régebben volt gyűjtés a kerületünkben Kárpátaljára, de azóta is van kisebb lehetőség a könyvek leadására.
Az újságokat szétosztom a családban.
3. Játékok
A játékok egy részét elvisszük a nagyszülőkhöz, hogy ott is legyen "újdonság", ráadásul a család többi unokája is örülhet nekik. Egy részük nemrég ment az oviba, egy részük pedig megy a családsegítőbe. Ezek mind olyan dolgok, amik már régóta a padláson hevernek, mert egyszerűen nem váltak be. A családsegítőbe olyan játékot viszek, amiket én nem szeretnék adni az én gyerekeimnek. (De természetesen nem kacatot!) Kaptuk, játszottak vele egy picit, de nekem nem fér bele az elképzelésembe. (Pl. huszadik plüss, kislabda, műanyag valami.)
El kell, hogy mondjam, hogy amikor az oviba szedtem össze egy adag játékot, akkor persze megmutattam a gyerekeknek, hogy ne ott szembesüljenek vele. Nagyon megörültek a játékoknak, egész délutánra megvolt a program, de utána büszkén szedték össze, hogy "ez most az oviba megy". Semmi gond és hiszti nem volt, hogy maradjon itthon.
4. Egyéb apróságok
Úgy mint: CD-k, gyertyatartók, konyhai cuccok, stb., stb.
Ezeket a legnehezebb továbbadni. Első körben végig gondolom, hogy a családban, baráti körben tudná-e valaki használni. Aztán azon gondolkodom, hogy egyáltalán megkérdezzem-e, mert egyrészt nem szeretném senkire rátukmálni, másrészt nem szeretném máshol növelni a kacatok számát. Ha ezen túl vagyok, és nem tudtam senkinek örömet szerezni a holminkkal (mert bizony sokszor van úgy, hogy pont jól jön!), akkor vagy a családsegítőbe viszem, vagy óvodai tombolajátéknak elteszem.
Mindezek után pedig nagyon bizakodok, hogy jó helyre kerülnek a tárgyaink, ahol szeretettel megbecsülik őket.
![]() |
| (Pinterest) |
2016. október 5., szerda
A sokadik kör
Mint már említettem, nem sikerült első körre ügyesen végigvinnem a rendszert a holmijainkon. Most már kezdek ráérezni a dologra, és nagyon igyekszem, hogy ne kössek kompromisszumokat. Ami azt jelenti, hogy ne legyintsek rá, hogy jó lesz az is. Igenis számít, hogy nem szeretem az ajándékba kapott abroszt, törülközőt, vázácskát, stb., stb. Sikerült kitennem nászajándékba kapott holmikat (9 éve..!) és visszaadom, ami nem kell.
A minimalizmus jegyében pedig nagyon tudatosan nemet mondok az újabb vásárlásokra. Nem pótolom azt amit kitettem, elhasználtam, kivéve persze, ha muszáj. Ha kell, újra és újra elismétlen magamnak, hogy elég lesz az a néhány vágódeszka, ami van, és nem veszek újat, csak azért mert megszoktam, hogy eggyel több van. Ugyanez igaz a ruhákra is. A gyerekek és a saját szekrényem is dugig van, nem kell újabb és újabb holmi.
És ilyenkor tűnik fel csak igazán, hogy mennyire bombáznak a reklámok, annak ellenére, hogy nem is nézünk tévét! Elég csak kinyitni a hírleveleket, facebook-ot.
Szóval ezzel az "új" módszerrel, ami tulajdonképpen csak a még tudatosabb odafigyelést és elhatározást jelenti, már kezd látványos változás is lenni a házban, aminek nagyon-nagyon örülök.
Ezenkívül nem csak a tárgyaktól szabadultunk meg. A férjem alapból minimalista, hál'Istennek ilyen a természete. Az ő ötlete volt, hogy a szobanövényeket is ritkítsuk meg. Az idős, kifáradt növényeket újra felhasználjuk a komposztban, nyertünk egy üres teret az egyik ablaknál, és azóta naponta gyönyörködünk a szép új kicsi növénykénkben. Sokkal jobban érezzük magunkat, mint az előtte lévő dzsungelben. Most ősszel, amikor behozni kell a cserepes virágokat, ezt a "selejtezést" megteszem a kinti növényekkel is. Évek óta csak rossz érzésem volt néhány cseréppel kapcsolatban, így most megadom nekik a végtisztességet.
Ahogy haladunk, és mi magunk alakítjuk a környezetünket (és nem hagyjuk, hogy a holmijaink negatívan befolyásoljanak minket), sokkal jobb érzés itthon lenni!
A minimalizmus jegyében pedig nagyon tudatosan nemet mondok az újabb vásárlásokra. Nem pótolom azt amit kitettem, elhasználtam, kivéve persze, ha muszáj. Ha kell, újra és újra elismétlen magamnak, hogy elég lesz az a néhány vágódeszka, ami van, és nem veszek újat, csak azért mert megszoktam, hogy eggyel több van. Ugyanez igaz a ruhákra is. A gyerekek és a saját szekrényem is dugig van, nem kell újabb és újabb holmi.
És ilyenkor tűnik fel csak igazán, hogy mennyire bombáznak a reklámok, annak ellenére, hogy nem is nézünk tévét! Elég csak kinyitni a hírleveleket, facebook-ot.
Szóval ezzel az "új" módszerrel, ami tulajdonképpen csak a még tudatosabb odafigyelést és elhatározást jelenti, már kezd látványos változás is lenni a házban, aminek nagyon-nagyon örülök.
Ezenkívül nem csak a tárgyaktól szabadultunk meg. A férjem alapból minimalista, hál'Istennek ilyen a természete. Az ő ötlete volt, hogy a szobanövényeket is ritkítsuk meg. Az idős, kifáradt növényeket újra felhasználjuk a komposztban, nyertünk egy üres teret az egyik ablaknál, és azóta naponta gyönyörködünk a szép új kicsi növénykénkben. Sokkal jobban érezzük magunkat, mint az előtte lévő dzsungelben. Most ősszel, amikor behozni kell a cserepes virágokat, ezt a "selejtezést" megteszem a kinti növényekkel is. Évek óta csak rossz érzésem volt néhány cseréppel kapcsolatban, így most megadom nekik a végtisztességet.
Ahogy haladunk, és mi magunk alakítjuk a környezetünket (és nem hagyjuk, hogy a holmijaink negatívan befolyásoljanak minket), sokkal jobb érzés itthon lenni!
2016. szeptember 14., szerda
Konmari - picikkel
Hogy tudok konmarizni pici gyerekek mellett? Sehogy!
Talán feltűnt, hogy az utóbbi időben alig írtam. Ennek igen egyszerű oka volt: a nyári szünet (értsd: négy gyerek itthon).
Viszont nagyon jól lehet fejben végigpörgetni a tárgyakat, elgondolkodni az elméleten, a saját céljaimon és a kudarcaimon. Aztán, ha éppen akad egy pár tényleg szabad perc, meg lehet szabadulni néhány dologtól.
Most, a második kör alkalmával nem tudok pontosan a könyv sorrendjén haladni, de az alapfeltevés (Szeretem? Használom?) ugyanaz. Így sikerült újabb zsák ruhától megszabadulnom. Nagyon sok könyv fog elmenni a háztól (és még fog több is..), és végre valahára a régi ágyneműhuzatokat is elajándékoztam. Sok csetresz megy majd farsangkor a tombolára, a babaruhák is folyamatosan vándorolnak el tőlünk. A játékokból egy nagy adag ment az oviba - és nem volt hiszti miatta! Viszont újra szembesültem azzal, hogy rengeteg mesekönyvünk van. Folyamatosan cserélem őket, és azt hiszem, most egy jó ideig nem fogunk újat venni.
Ez alatt az újabb kör alatt megpróbálok még őszintébb lenni önmagamhoz. Azt hittem, eddig is az voltam, de hihetetlen, hogy ha jobban megkapargatom a felszínt, mennyi holmitól tudok megint megszabadulni. És folyamatosan azon csodálkozom, hogy hogy lehet ennyi mindent ilyen rövid idő alatt felhalmozni. Ha a szüleimnek, nagyszüleimnek sok dolga van, azon nem csodálkozom, van egy pár év előnyük. Na de 31 évesen?!
Visszatérve a címben felvetett témához: leginkább akkor tudok "marizni", ha a gyerekek alszanak, ill. nincsenek itthon. Egyrészt nem szeretek egyszerre sokfelé figyelni; nem is akarom, hogy szétszedjék a dolgaimat, másrészt a legtöbb holmink a padláson van, ahova most (felújítás miatt) nem jöhetnek fel.
A facebook-os fórumunkon hál'Istennek sok ellenpélda is van, úgyhogy csak hajrá minden kisgyerekes anyukának! :) Annak, aki képes többfelé figyelni, akinek nagyon kicsi vagy már nagy a gyereke és aki képes őszintén végigcsinálni a módszert, az remekül és viszonylag gyorsan haladhat.
Talán feltűnt, hogy az utóbbi időben alig írtam. Ennek igen egyszerű oka volt: a nyári szünet (értsd: négy gyerek itthon).
Viszont nagyon jól lehet fejben végigpörgetni a tárgyakat, elgondolkodni az elméleten, a saját céljaimon és a kudarcaimon. Aztán, ha éppen akad egy pár tényleg szabad perc, meg lehet szabadulni néhány dologtól.
Most, a második kör alkalmával nem tudok pontosan a könyv sorrendjén haladni, de az alapfeltevés (Szeretem? Használom?) ugyanaz. Így sikerült újabb zsák ruhától megszabadulnom. Nagyon sok könyv fog elmenni a háztól (és még fog több is..), és végre valahára a régi ágyneműhuzatokat is elajándékoztam. Sok csetresz megy majd farsangkor a tombolára, a babaruhák is folyamatosan vándorolnak el tőlünk. A játékokból egy nagy adag ment az oviba - és nem volt hiszti miatta! Viszont újra szembesültem azzal, hogy rengeteg mesekönyvünk van. Folyamatosan cserélem őket, és azt hiszem, most egy jó ideig nem fogunk újat venni.
Ez alatt az újabb kör alatt megpróbálok még őszintébb lenni önmagamhoz. Azt hittem, eddig is az voltam, de hihetetlen, hogy ha jobban megkapargatom a felszínt, mennyi holmitól tudok megint megszabadulni. És folyamatosan azon csodálkozom, hogy hogy lehet ennyi mindent ilyen rövid idő alatt felhalmozni. Ha a szüleimnek, nagyszüleimnek sok dolga van, azon nem csodálkozom, van egy pár év előnyük. Na de 31 évesen?!
Visszatérve a címben felvetett témához: leginkább akkor tudok "marizni", ha a gyerekek alszanak, ill. nincsenek itthon. Egyrészt nem szeretek egyszerre sokfelé figyelni; nem is akarom, hogy szétszedjék a dolgaimat, másrészt a legtöbb holmink a padláson van, ahova most (felújítás miatt) nem jöhetnek fel.
A facebook-os fórumunkon hál'Istennek sok ellenpélda is van, úgyhogy csak hajrá minden kisgyerekes anyukának! :) Annak, aki képes többfelé figyelni, akinek nagyon kicsi vagy már nagy a gyereke és aki képes őszintén végigcsinálni a módszert, az remekül és viszonylag gyorsan haladhat.
2016. július 24., vasárnap
KonMari-módszer - Hol rontottam el?
Néha megdöbbenek azon, hogy már másfél éve írom ezt a blogot. Őszintén szólva, nem így terveztem. Azt gondoltam magamról, hogy könnyen megszabadulok a mindent elborító kacatoktól - mondjuk, ha így lenne, akkor nem is lenne szükségem erre a módszerre..
Elméletileg egyszer már végigmentem a rendszeren. De nem érzek szinte semmi javulást, és a nyomasztó érzés továbbra is bennem van. Hol és mit rontottam el? Tudnék még több holmit kidobni, nem voltam elég alapos? Miközben ezeken gondolkodtam, eljutottam a minimalizmusig. És hoztam egy döntést, hogy igen, én ezt akarom, a legbensőbb elképzeléseim ezt tükrözik. Nehezen haladok, nagy a nyüzsgés körülöttem, sajnos nem tudok mindenkit elküldeni egy hétre, hogy csak erre koncentráljak. De most végre megvan az a bizonyos belső kép, amiről Marie Kondo írt, ami alapján dolgozni kell.
Íme, a többi zsákutca, amibe belefutottam:
1. Középszerűség
Bizony megelégedtem egy kis jóleső legyintéssel a legtöbb esetben. Ezek azok a bizonyos határesetek. Pedig ha valami igazán örömmel tölt el, azt érzem és határozottan tudok dönteni. De találtam a pinterest-en két kifejező illusztrációt, ami segített:
Elméletileg egyszer már végigmentem a rendszeren. De nem érzek szinte semmi javulást, és a nyomasztó érzés továbbra is bennem van. Hol és mit rontottam el? Tudnék még több holmit kidobni, nem voltam elég alapos? Miközben ezeken gondolkodtam, eljutottam a minimalizmusig. És hoztam egy döntést, hogy igen, én ezt akarom, a legbensőbb elképzeléseim ezt tükrözik. Nehezen haladok, nagy a nyüzsgés körülöttem, sajnos nem tudok mindenkit elküldeni egy hétre, hogy csak erre koncentráljak. De most végre megvan az a bizonyos belső kép, amiről Marie Kondo írt, ami alapján dolgozni kell.
Íme, a többi zsákutca, amibe belefutottam:
1. Középszerűség
Bizony megelégedtem egy kis jóleső legyintéssel a legtöbb esetben. Ezek azok a bizonyos határesetek. Pedig ha valami igazán örömmel tölt el, azt érzem és határozottan tudok dönteni. De találtam a pinterest-en két kifejező illusztrációt, ami segített:
Értitek? :)
2. A valóra nem vált álmok
Amikor már mindent, de mindent átnéztem, és a megmaradt holmikon töprengtem, az nagyon kínkeserves belső utazás volt. Rá kellett jönnöm, hogy a régi álmaim már nem aktuálisak, ill. csak kergetem őket, ahelyett, hogy már rég elengedtem volna. Attól, hogy vannak könyveim a kertészkedésről, az ételekről, idegen nyelvekről, még nem lesz szép a kertem, különleges a főztöm és nyelvzseni sem leszek. Túl sok elvárást támasztottam magammal szemben, azt hittem, ez az "alap", de így csak folyamatos frusztrációban éltem. Azt szeretném elérni, hogy a környezetem, a tárgyaim ne bűntudatot keltsenek bennem, hanem - ahogy feljebb írtam - örömet szerezzenek.
3. "Jó lesz még valamire"
Szerintem ezt nem kell részleteznem. Megmagyarázni sem lehet, nem igaz? Ez a legnehezebb az összes közül.
4. Nem vált be
Ez valamennyire kapcsolódik a 2. ponthoz. Nehéz bevallani, ha tévedtem; mégsem jó, mégsincs hozzá kedvem, mégsem használom. Magában rejti a "jó lesz még valamire" csapdáját is.
5. Határidő
Habár erről nem lehet konkrét tanácsot adni, de rá kellett jönnöm, hogy erre szükségem van. Amint azt a bevezetőben is írtam, már elég rég elkezdtem a módszert használni, mégsem érzem, hogy a végére értem volna. Maximum novemberben szeretném befejezni, nem szeretnék már karácsony előtt ezzel foglalkozni. Készüljünk az ünnepre lazán, minden nyomástól mentesen! :)
A következő időben ezek lesznek a legfontosabb kérdéseim:
Örömet szerez? - Igazán?
Használom?
2016. február 11., csütörtök
Annyi mindenre jó lehet...
Ez volt a legfőbb érv, amikor drága családtagomat kérdeztem arról, hogy mit kezdjek a 7-8 éve kapott asztali olaj- és ecettárolóval. Szép, szép, ezért nem dobtam ki eddig, de soha nem használtam ilyet és nem is fogok. (Nem szeretem az ecetes salátát, úgyhogy szegény családom sem fog kapni.)
Őszintén bevallom, azt reméltem, hogy ő esetleg tényleg tudná használni, vagy biztosan ismer valakit, aki örülne neki. De nem így alakult, hanem arról kezdtünk beszélgetni, hogy hát ha egyszer egy vendég ecetet kérne a salátájához, ill. készítsek ecetes salátát, de ha ezek végképp nem mennek, valamire biztos jó lesz, ki ne dobjam. Az, hogy már 8 éve nem jut eszembe használni, az nem érdekes. Hiszen ha Isten ad annyit, még élünk pár évtizedet, kellhet - mondom ezt én ironikusan. Érdekes, hogy ez a "jó lehet még valamire" mennyire megköti az embert, évekre előre (plusz ami eddig eltelt).
A vége az lett, hogy nem adtam oda csak azért, hogy náluk gyűljön a "jó lesz még valamire", hanem az egyetlen jó tanácsot követve elviszem egy adományboltba. Remélem oda nem gyűjtők járnak, hanem tényleg használni is fogja valaki.
Őszintén bevallom, azt reméltem, hogy ő esetleg tényleg tudná használni, vagy biztosan ismer valakit, aki örülne neki. De nem így alakult, hanem arról kezdtünk beszélgetni, hogy hát ha egyszer egy vendég ecetet kérne a salátájához, ill. készítsek ecetes salátát, de ha ezek végképp nem mennek, valamire biztos jó lesz, ki ne dobjam. Az, hogy már 8 éve nem jut eszembe használni, az nem érdekes. Hiszen ha Isten ad annyit, még élünk pár évtizedet, kellhet - mondom ezt én ironikusan. Érdekes, hogy ez a "jó lehet még valamire" mennyire megköti az embert, évekre előre (plusz ami eddig eltelt).
A vége az lett, hogy nem adtam oda csak azért, hogy náluk gyűljön a "jó lesz még valamire", hanem az egyetlen jó tanácsot követve elviszem egy adományboltba. Remélem oda nem gyűjtők járnak, hanem tényleg használni is fogja valaki.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)






