2016. december 14., szerda

Az elmúlt két évem

Kicsit sokkoló belegondolni, hogy már két éve nekiugrottam ennek a programnak. Persze tudnék magyarázkodni, de minek?
Pedig úgy éreztem, nincs annyira rengeteg holmim. Mégis éreztem a túlzsúfoltságot, szinte megfojtott. Újra és újra azt éreztem, hogy legszívesebben mindent kidobnék. Most már nem is állok tőle távol, de más ész nélkül kidobni mindent, mint belső meggyőződésből. Hosszú volt idáig az út - lássuk csak!
Amikor nekikezdtem, még csak három apró gyerek volt itthon (most már négy, tehát közben volt ugye várandósság, szülés is). Mivel mindig volt itthon valaki, mindig volt valami esemény, nem tudtam a kategória szerinti holmikat összegyűjteni a házból egy helyre. Elméletileg először elvégeztem az alsó szintet, majd a felső szintet. A ruhákat, könyveket polconként, a játékokat is próbáltam, stb., stb. A padláson úgyszintén.
Aztán, ha jól emlékszem, megjelent néhány kisegér a padláson. Nem kívánom senkinek a felismerést, a rettegést, hogy nehogy lejöjjenek a lakótérbe, meg a várakozást, hogy sikerült-e végre elfogni, mikor lesz vége. Lopva mentem fel, újabb holmikat dobtam ki, amit nem is értettem, hogy eddig minek tartogattam. Azonkívül sok minden tönkrement (egérpisi), azok is mentek, nem is hiányoznak.
Közben hiába mondhattam azt, hogy végigcsináltam, nem éreztem a különbséget! Időről időre eszembe jutott egy-egy tárgy, amin aztán sokat gondolkodtam, de ez már tulajdonképpen magában rejtette azt, hogy nálam vége a pályafutásának, el kell engednem.
Már nem is tudom hogy, de eljutottam a minimalizmusig (elolvastam a magyarul fellelhető könyvet, majd beleolvastam külföldi - főleg amerikai - blogokba), és úgy éreztem, hogy igen, ez vagyok én is. Minimalista.
Itt tartunk ma. A padlásunk felújítása még mindig zajlik, ami remek alkalom nekem, hogy még több dologtól elköszönjek. Most már hálával gondolok rájuk, és nem tartom meg automatikusan a régi tárgyaimat. Eddig ezt tettem; meg se kérdőjeleztem, bele se gondoltam - mindig is az enyém volt, hát félretettem, visszatettem. Most olyan, mintha újraépíteném önmagam - de nem lerombolva a régit!
Kívánom, hogy Ti is eljussatok ehhez az élményhez!


2016. december 4., vasárnap

Ajánló: Tárgyak rabságában

Talán 5-6 éve ment egy sorozat a BBC Prime csatornán, ahol gyűjtögetőknek segítettek megtisztítani az otthonukat, ill. végigmenni a lelkileg is nehéz folyamaton. Emlékszem, sokszor csak ösvényeken lehetett közlekedni egy-egy házban. A sokkoló szembesítés pedig az volt, hogy kibéreltek egy közeli csarnokot és odavittek minden holmit - persze tele lett a csarnok, a tulajdonos pedig szörnyülködött.
Ehhez hasonló ez az amerikai sorozat. A "szakértő" segít a családoknak, egyes embereknek, hogy meg tudjanak szabadulni a rengeteg cucctól. Mivel ez roppant megterhelő lelkileg, megkapargatja a felszínt, (és nem mellesleg egy amerikai sorozatból nem hiányozhat a dráma,) erős érzelmek jönnek elő, de a fickó ügyesen terelgeti a résztvevőket, hogy ráébredjenek a ki nem mondott igazságokra, viszont mégse veszítsék el a lelkesedésüket, hanem ebből erőt merítve folytassák a munkát.
Nem is csodálkoztam, hogy minden esetben (7 részt néztem eddig) nő volt a mumus. Egy helyen ismerte el a férj, hogy a felhalmozásban neki is része volt, a többi házasnál a férj inkább passzívan szemlélte a folyamatokat (hogy aztán a műsorban segíthessen szelektálni).
A folyamat nagyjából a következőképpen zajlott:
- Peter, a műsor vezetője, felmérte a terepet (szörnyülködés, magyarázkodás)
- megbeszélték, hogy ez így nem mehet tovább, és miért fontos, hogy kidobjanak szinte mindent (kb. 80%-ot)
- kipakoltak mindent az adott szobából (a bútorokat is!)
- az üres szobában elképzelték, hogy milyennek szeretnék azt a teret, mi legyen a funkciója (barátságos, kényelmes, stb.)
- odakint megint megdöbbentek a sok holmin
- két csoportra osztották: egy, ami segít az újbóli berendezkedésen, a megfogalmazott célok elérésében; a második pedig, aminek mennie kell
- dráma a szelektálás közben
- öröm az elvégzett munkán
- a "segítő csapat" visszarendezte a szobát, ami persze tökéletes lett (tényleg jól néznek ki!)
- egy kis visszatekintés későbbről és hála

Két szobát szoktak rendbe rakni egy-egy nap alatt + utána a visszarendezés. Úgyhogy el is szégyelltem magam, mert én is simán végezhetnék egy nap alatt. Pont emiatt szokott lenni a dráma, hogy sietniük kell, gyorsan kell dönteni. Nem érnek rá sokat gondolkodni, így előjönnek a legőszintébb érzések, gondolatok.
A műsorvezető megpróbálja rábeszélni a szereplőket arra, hogy ne a múltban éljenek és ne is a jövő miatt aggódjanak. Másik fő probléma a halogatás. Mindennek határt kell szabni - pl.ha újságot gyűjtünk, legyen egy mappája, de nem szabad újat kezdeni, hanem a régiek közül kell kidobni, hogy be tudjon férni a következő. Vagy: minden 10 könyvből egyet kitenni, addig, amíg el nem férnek a polcon.
Érdemes megnézni a részeket, nagyon tanulságos. Megéri újra átismételni a szabályokat és mindig elmond néhány új trükköt is. A lelkesedés garantált!



2016. december 2., péntek

Eredményeim 1.

A második könyvet olvasva és egyébként is jól haladva a szelektálással, már észrevettem biztató jeleket. :) Ebből csak egyet szeretnék most kiemelni, mégpedig, hogy sokkal gyorsabban rendet tudok rakni, mint korábban. Úgy értem, hiába olyan a nappali, mint amin tornádó söpört végig, 15-20 perc alatt el tudok pakolni és barátságos hangulatot áraszt. Tovább figyelve, elemezve ezt a kis szeletét életünknek, feltűnt (persze eddig is az orrom előtt volt), hogy ami a legfontosabb következő lépés, az a ruhák redukálása. Nem csoda, ha 6 főnél sok ruha van, ami állandó körforgásban van a szennyestartó - ruhaszárító - hajtogatnivaló között, de azért van olyan érzésem, hogy lehet javítani a helyzeten. Most csak a legszükségesebb ruhákat veszem meg a gyerekeknek (kivéve, ha jövő évre jó lesz valami óriási akciónak köszönhetően ;) ), kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e néhány hét alatt eredményt elérni.

Pinterest

2016. november 29., kedd

Minimalista karácsony

Most nem arról fogok írni, hogy ne ajándékozzunk szeretteinknek semmit, stb., stb. Én nagyon szeretek ajándékozni, szeretek azon gondolkodni, hogy minek örülne a másik. Az idén viszont szerettem volna visszafogottabban készülni. Számomra egyébként is Jézusról szól az ünnep, nem pedig annak az erőltetéséről, hogy "most ne veszekedjünk a szeretet ünnepén".
Tehát olyan ajándékokat kerestem, amik elérhetőek a környezetemben vagy könnyen beszerezhető internetről. Nem szervezek külön programot arra, hogy a nyakamba vegyem a várost, és nem böngészem az internetet órákig a "tökéletes" ajándékért.
Ennek köszönhető vagy sem, idén már november végén megvan az ajándékok zöme. Nem görcsöltem azon, hogy mi kellene még. Lazán és egyszerűen gondolkodtam az ajándékokon, de az ételeken és a dekoráción sem problémázok sokat.
Megkönnyebbülést és örömet érzek, és alig várom a karácsonyt! :)


2016. november 8., kedd

Melyik a legnehezebb lépés?

Írhatnám ide, hogy az, hogy csak lopott perceim vannak erre az egész programra - de igazából ez nem kellene olyan nagy nehézséget jelentsen.
Számomra a legnehezebb ebben a folyamatban maga a felismerés és a döntés.
Az utóbbi időben, sokadik köreimet róva, azt vettem észre, hogy rengeteg dolgot automatikusan félretettem, megtartottam, annyira magától értetődőnek tűnt, hogy megvan. Most merül csak fel bennem, hogy valóban meg kell-e tartsam? Attól, hogy évek, évtizedek óta itt van (jellemzően a padláson), biztos, hogy kell nekem? Szeretem, fogom még használni? (Igyekszem a "jó lesz még valamire" gondolataimra figyelni..)

Így szép lassan összejött egy újabb zsák ruha, és egy nagy doboznyi nemszeretem holmi a családsegítő irodának..


2016. november 4., péntek

Hová viszem a kiszelektált holmikat?

Ez a kérdés újra és újra felmerül a facebook-csoportban is. Nekem is sokszor fejtörést okoz, de már van néhány bevett helyem, amit megosztok Veletek is:

1. Ruhák
Felnőtt ruhák - A nagyon jó állapotú ruhákat megpróbálom elajándékozni családon, ismerősökön belül. Szerencsére ha én nem is, de mások tudják, hogy kinek lehetne adni. Ami pedig picit kopott, picit kinyúlt, picit viseltes, de még nyugodt szívvel hordható, az megy a helyi családsegítő irodába. Ami menthetetlen, abból rongy lesz.
Gyerek ruhák - Itt a fentieken kívül annyi plusz van, hogy egy-két darabot néha megpróbálok eladni a neten. Egyébként ugyanaz a menete, mint a felnőtt ruháknál.

2. Könyvek
Ha jól emlékszem, első körben tartottam egy nagy elajándékozási sorozatot a könyveimből. Tettem fel ide listákat, a facebook-csoportokból jelentkeztek érte emberek. Örülök, hogy jó helyre kerültek. Annyi hátránya volt csak, hogy nagyon macerás volt a sok találkozás, a sok utazás (várandós voltam éppen, de kisgyerekkel amúgy sem könnyű ide-oda menni).
Az újszerű könyveimet a kedvenc antikváriumomba viszem, a Központi Antikváriumba. Régen vásárló voltam, most leadó. :) Nagyon kedvesek, és mindig sikerrel jártam, habár tényleg semmi elvárásom nem volt az összeggel kapcsolatban.
A régi (de nem rongyos) könyveket pedig adományba. Régebben volt gyűjtés a kerületünkben Kárpátaljára, de azóta is van kisebb lehetőség a könyvek leadására.
Az újságokat szétosztom a családban.

3. Játékok
A játékok egy részét elvisszük a nagyszülőkhöz, hogy ott is legyen "újdonság", ráadásul a család többi unokája is örülhet nekik. Egy részük nemrég ment az oviba, egy részük pedig megy a családsegítőbe. Ezek mind olyan dolgok, amik már régóta a padláson hevernek, mert egyszerűen nem váltak be. A családsegítőbe olyan játékot viszek, amiket én nem szeretnék adni az én gyerekeimnek. (De természetesen nem kacatot!) Kaptuk, játszottak vele egy picit, de nekem nem fér bele az elképzelésembe. (Pl. huszadik plüss, kislabda, műanyag valami.)
El kell, hogy mondjam, hogy amikor az oviba szedtem össze egy adag játékot, akkor persze megmutattam a gyerekeknek, hogy ne ott szembesüljenek vele. Nagyon megörültek a játékoknak, egész délutánra megvolt a program, de utána büszkén szedték össze, hogy "ez most az oviba megy". Semmi gond és hiszti nem volt, hogy maradjon itthon.

4. Egyéb apróságok
Úgy mint: CD-k, gyertyatartók, konyhai cuccok, stb., stb.
Ezeket a legnehezebb továbbadni. Első körben végig gondolom, hogy a családban, baráti körben tudná-e valaki használni. Aztán azon gondolkodom, hogy egyáltalán megkérdezzem-e, mert egyrészt nem szeretném senkire rátukmálni, másrészt nem szeretném máshol növelni a kacatok számát. Ha ezen túl vagyok, és nem tudtam senkinek örömet szerezni a holminkkal (mert bizony sokszor van úgy, hogy pont jól jön!), akkor vagy a családsegítőbe viszem, vagy óvodai tombolajátéknak elteszem.

Mindezek után pedig nagyon bizakodok, hogy jó helyre kerülnek a tárgyaink, ahol szeretettel megbecsülik őket.

(Pinterest)


Reading My Tea Leaves

Egy ideje olvasgatok egy amerikai blogot: Reading My Tea Leaves. Mindig lenyűgöz az a harmónia és derű, amit sugároz. Írója egy fiatal New York-i nő, Erin Boyle, aki egy aprócska lakásban él férjével, kislányával, és nemsokára kisbabájával. Inspiráló oldal az egyszerűségről, minimalizmusról, az élet természetes szeretetéről.  Fedezzétek fel Ti is!

http://www.readingmytealeaves.com/
Facebook: https://www.facebook.com/readingmytealeaves
Pinterest: https://hu.pinterest.com/readtealeaves/