Ez volt a legfőbb érv, amikor drága családtagomat kérdeztem arról, hogy mit kezdjek a 7-8 éve kapott asztali olaj- és ecettárolóval. Szép, szép, ezért nem dobtam ki eddig, de soha nem használtam ilyet és nem is fogok. (Nem szeretem az ecetes salátát, úgyhogy szegény családom sem fog kapni.)
Őszintén bevallom, azt reméltem, hogy ő esetleg
tényleg tudná használni, vagy
biztosan ismer valakit, aki örülne neki. De nem így alakult, hanem arról kezdtünk beszélgetni, hogy hát ha egyszer egy vendég ecetet kérne a salátájához, ill. készítsek ecetes salátát, de ha ezek végképp nem mennek, valamire biztos jó lesz, ki ne dobjam. Az, hogy már 8 éve nem jut eszembe használni, az nem érdekes. Hiszen ha Isten ad annyit, még élünk pár évtizedet, kellhet - mondom ezt én ironikusan. Érdekes, hogy ez a "jó lehet még valamire" mennyire megköti az embert, évekre előre (plusz ami eddig eltelt).
A vége az lett, hogy nem adtam oda csak azért, hogy náluk gyűljön a "jó lesz még valamire", hanem az egyetlen jó tanácsot követve elviszem egy adományboltba. Remélem oda nem gyűjtők járnak, hanem tényleg használni is fogja valaki.
