A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előszoba. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: előszoba. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 5., szerda

Cipőtárolás

Sokat törtem a fejem, hogy a pici helyünkön hogy tudnám ennyi ember cipőjét szépen elrendezni. A kiindulási állapot rémes volt:



A felső polc a gyerekeké (most hárman használják), a középső az enyém, az alsó a férjemé (az övével nem kell foglalkoznom). Megpróbáltam az alig használt cipőket, papucsokat egy kosárba "rejteni", de semmit sem segített.
Bújtam a Pinterestet, de sajnos a legtöbb ötlet teljesen más körülményekre lettek kitalálva. Aztán szembejött velem ez a kép, ahol mindenkinek külön kosara van:

Forrás: http://treyandlucy.blogspot.hu/2014/11/a-bench-shoe-storage-diy.html
Szép lassan leesett, vagyis igazából megvilágosodtam, amikor egyszer rápillantottam a játéktároló dobozainkra. Érdekes, hogy vannak pillanatok, amikor az ember az unalomig ismert tárgyaira egyszer csak másként tekint, és kiderül, hogy milyen jól fel lehet használni, vagy hogy témánál maradjak, Konmari után rájön, hogy igazából már semmi szüksége rá..

Íme az eredmény:


A gyerekek cipőit a régi Ikea játéktároló dobozokba tettem (most már nem forgalmazzák), az enyémeket a SKUBB hosszúkás dobozaiba. Persze mindig vannak változások, de alapvetően jól működik a rendszer, és persze sokkal szebb.
Ha pedig már itt voltunk, elővettünk két régi akasztót, és édesapa felfúrta a gyerekek kabátjainak, így ügyesen elérik, nagyobb az önállóság. :)


Nem, a pandamaci jelmezt nem veszik fel, ha elmennek. ;)

2015. november 27., péntek

Előszoba deko

Amikor legutóbb (jó régen) átnéztem az előszobát, megállapítottam, hogy jó lenne valami kedves dísz. Nagyon tetszenek a kézzel írt művészi szövegek, de sajnos nem találtam a neten semmi magyar elérhetőséget (pedig rémlik, hogy egyszer már belefutottam). Így megpróbáltam magam készíteni egyet.
Ezt a honlapot nagyon szeretem, itt találkoztam először a kalligráfiával: http://melissaesplin.com/
Én persze nem tudnék ilyen szépet, és nincs is időm eszközt szerezni meg gyakorolni. Mostanában a pinterest jó barátommá vált, így ott néztem körül segítségért:

Betűk:

Díszítés:

A vége pedig ez lett:

2015. október 8., csütörtök

Tárolás 1.: Előszoba

Úgy gondoltam, helyiségenként haladok, alaposan átnézem, összeszedem a gondolataimat és egyébként biztos vagyok benne, hogy még fogok kidobálni..
Segítségemre van egy másik könyv: Barty Phillips Kis lakás nagy kényelem című munkája, amit majd később részletesen bemutatok.
Nos, akkor, az előszoba. Ugye ha hazaérünk, nem egy lehangoló rumliba szeretnénk becsöppeni? Nekem fontos, hogy legyen világos, szellős, barátságos hely. (Igazából a többi szoba is.) A fenti könyvből idézek: "... a látogatók itt szerzik az első benyomást otthonunkról, úgyhogy érdemes a lehető legvilágosabb és legbarátságosabb hellyé varázsolni."
Próbáltam keresgélni a pinteresten jó ötletekért:





 Ezeknél elég normálisan le lehet pakolni, és a stylist is próbált viszonylag földhözragadt lenni..

Mi is kell elférjen?
-kabátok
-cipők
-papucsok
-sapkák
-sálak
-kesztyűk
-esernyők
-kulcsok, apróságok

Igazából arra törekszem, hogy ide nem való holmik ne kerüljenek be, mert így alakul ki a káosz.
Mi még itt tartjuk a játszótéri játékokat, babakocsi esővédőket, amiket egy olyan zsákban rejtünk el, amit egy leértékelt ikea fotelhuzatból "varrtam". Magyarul varrtam rá akasztót, így nem a földön foglalja a helyet. (Sajnos a fás kosár igen, de ez szezonális helyzet.)
A kendőimet, sáljaimat Tchibo-s lyukas vállfában tartom, nekem bevált.
A gyerek apróságokat (sapka, kesztyű, sál) ikeás játéktárolóban tartjuk: http://www.ikea.com/hu/hu/catalog/products/20215764/

A rendre, tisztaságra nálunk különösen oda kell(ene) figyelni, mert átjáró a szobák között, tehát nem olyan, hogy lepakolunk, és másnapig felé sem nézünk.
Szeretnék valami kedves díszt is, de ezt alaposan meg kell fontolnom, mert nem nagyon szeretek szöget ütni a falba. A falimécses/koszorú/kép verziókon gondolkodom. :)