2016. október 5., szerda

A sokadik kör

Mint már említettem, nem sikerült első körre ügyesen végigvinnem a rendszert a holmijainkon. Most már kezdek ráérezni a dologra, és nagyon igyekszem, hogy ne kössek kompromisszumokat. Ami azt jelenti, hogy ne legyintsek rá, hogy jó lesz az is. Igenis számít, hogy nem szeretem az ajándékba kapott abroszt, törülközőt, vázácskát, stb., stb. Sikerült kitennem nászajándékba kapott holmikat (9 éve..!) és visszaadom, ami nem kell.
A minimalizmus jegyében pedig nagyon tudatosan nemet mondok az újabb vásárlásokra. Nem pótolom azt amit kitettem, elhasználtam, kivéve persze, ha muszáj. Ha kell, újra és újra elismétlen magamnak, hogy elég lesz az a néhány vágódeszka, ami van, és nem veszek újat, csak azért mert megszoktam, hogy eggyel több van. Ugyanez igaz a ruhákra is. A gyerekek és a saját szekrényem is dugig van, nem kell újabb és újabb holmi.
És ilyenkor tűnik fel csak igazán, hogy mennyire bombáznak a reklámok, annak ellenére, hogy nem is nézünk tévét! Elég csak kinyitni a hírleveleket, facebook-ot.
Szóval ezzel az "új" módszerrel, ami tulajdonképpen csak a még tudatosabb odafigyelést és elhatározást jelenti, már kezd látványos változás is lenni a házban, aminek nagyon-nagyon örülök.
Ezenkívül nem csak a tárgyaktól szabadultunk meg. A férjem alapból minimalista, hál'Istennek ilyen a természete. Az ő ötlete volt, hogy a szobanövényeket is ritkítsuk meg. Az idős, kifáradt növényeket újra felhasználjuk a komposztban, nyertünk egy üres teret az egyik ablaknál, és azóta naponta gyönyörködünk a szép új kicsi növénykénkben. Sokkal jobban érezzük magunkat, mint az előtte lévő dzsungelben. Most ősszel, amikor behozni kell a cserepes virágokat, ezt a "selejtezést" megteszem a kinti növényekkel is. Évek óta csak rossz érzésem volt néhány cseréppel kapcsolatban, így most megadom nekik a végtisztességet.
Ahogy haladunk, és mi magunk alakítjuk a környezetünket (és nem hagyjuk, hogy a holmijaink negatívan befolyásoljanak minket), sokkal jobb érzés itthon lenni!


3 megjegyzés:

  1. Szia! A múlt héten találtam a blogodra, sokat olvasgattam, nagyon tetszik.
    Szép gondolat: megadom nekik a végtisztességet. Egész más érzés így megválni valamitől, mint azt mondani rá: kidobom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm!
      Igyekszem jó helyet találni annak, aminek lehet. A növények meg segítenek minket a komposztban. :)

      Törlés
    2. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés