2015. január 17., szombat

Ruhák tárolása + textilek

A ruhák kategóriájánál nagy figyelmet szentel a tárolásra KonMari. Nekem ez kissé unalmas volt; szerintem egyértelmű, hogy amit tudok, felakasztok, a többit pedig szépen összehajtogatva rakom a polcokra. Ő meg több oldalon keresztül ecseteli a hajtogatás fontosságát, mikéntjét (álmomban sem gondoltam volna, hogy ezt le lehet írni), ráadásul külön kitér a harisnyákra, zoknikra. Több elrettentő példát hoz az ügyfelei szokásairól, én meg azt hittem, ez valami furcsa szokás lehet abban a távoli szigetországban. De kiderült, hogy nem! A remek Facebook-csoportunkban említette valaki, hogy bizony vannak, akik egyszerűen bedobálják a ruhájukat a szekrénybe. Besenyő Pista bácsi szavaival élve: "Nooormális?!". Én sem vasalok, ha nem muszáj, de el tudom képzelni, mennyire gyűrött lehet az a ruha, amit így tárolnak.
Visszatérve a könyvre; a hajtogatással kapcsolatban azt javasolja, hogy tároljuk állítva az összehajtogatott ruhákat, áttekinthetőbb. Nos, ezt a saját szekrényemben nem tudom megoldani, mert nem praktikus, de a gyerekek fiókjában kipróbáltam. És működik!! A sok holmi, ami csak úgy kibuggyant már a fiókból, szépen elfér. Íme:
Őszintén szólva, nagyon boldog lettem, mert számomra ez megoldhatatlan rejtély volt eddig.
A zoknikat én is hajtva tartom, nem gombócban; már gyerekként (hogy stílusos legyek KonMarihoz) utáltam, hogy anyukám gombócba gyűri. Viszont a gyerekekét úgy tárolom (igazságtalan az élet), mert azon a pici helyen így fér el, és csak kikapom reggel a rohanásban.
A harisnyákat viszont szerintem még praktikusabban tárolom! Az eredeti dobozában, az eredeti kartonra feltekerve. Így rögtön tudom, hogy hányas méret, vastagság, sőt, ha gond van vele, azt ráírom a dobozra.
A szezonon kívüli ruháimat én elteszem dobozba/felakasztva a tárolóba, mert egyszerűen nem fér el. Bocs, KonMari.
Akinek pedig sok helye van az akasztós ruháknak, kipróbálhatja, hogy milyen növekedési sorrendbe tenni a ruhákat. Állítólag áttekinthetőbb, egyszerűbb, s könnyebb dönteni. Nekem a szekrényben kb. 2 vállfányi helyem van, a padláson pedig zsákokban vannak felakasztva, azzal nem tudok mit kezdeni.
Ebben a lelkesedésben gyorsan elővettem a varrnivalóimat. 4 nagy átlátszó doboz, a jobb áttekinthetőségért ugyebár, de hiába, mert eluralkodott bennük a káosz. Átnéztem, szanáltam, hajtogattam és állítva visszatettem. Százszor jobb. És most már tudom, hogy milyen nagyságú anyagaim vannak, hogy milyen terveim lehetnek. (Mert őszintén szólva, nem szeretnék több anyagot begyűjteni, amíg ezekből nem használtam fel jócskán).
Ez csak egy doboz, kevésnek is tűnik, pedig nagyon-nagyon sok anyag van még.
Következhetnek a könyvek! :)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése