Ez talán a legnehezebb ügy. Szerintem nem csak az érzelmi értékkel bíró tárgyaknál fordul elő, hanem mondjuk valamilyen "hasznos" tárgynál: a "jó lesz még valamire" tipikus esete. (Én már előre félek a soha nem használt konyhai segédeszközöktől..) A könyv azt tanácsolja, hogy jó alaposan gondoljuk át ezeket az eseteket (mondjuk szerintem ez jellegéből amúgy is adódik), s a következő szempontokat vegyük figyelembe: "...gondold végig alaposan, miért is került a birtokodba! Mikor vetted, és mit jelentett akkor a számodra? Értékeld újra, hogy most milyen szerepet játszik az életedben ... mi a valódi célja az életedben!" Számomra ez új megközelítés, mert eddig mindig magát a tárgyat néztem, s magamat okoltam, hogy miért is nem használom. Pl. egy ajándékba kapott húshőmérő, ami tényleg nagyon jó, de nem vagyok az a konyhatündér, aki ezt használni tudná. És valószínűleg nem ettől leszek az. :)
Konmari a könyvében nagyon aranyosan beszélget a tárgyakkal, elköszön tőlük, ha már nincs rá szükség, s megköszöni nekik az eddigi szolgálataikat. Útnak indítja őket, mint egy népmesében. :) A tárolásnál pedig megkérdezi, hogy hol érzik jól magukat, de erről majd később. Ez elsőre mókásnak tűnt, de bevallom, mikor a gyerekeimnek arról beszéltem, hogy szegény játékoknak is kell a pihenés (magyarul rakjuk el őket), könnyebben ment nekik is, nekem is a rendrakás. Sőt, még mosogatáskor is az jutott eszembe, hogy bizony, nekem is jól esik a zuhany, biztos a tányérok is örülnek - tudom, ez már nagyon pihent dolog, de jobb, mint arra gondolni, hogy mikor fejezem már be.
Tehát alaposan végiggondolva, megkönnyebbülten engedjük el tárgyainkat, hogy másnál valóban betölthessék azt a funkciójukat, amire létrehozták őket!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése